Fernando Alonso (L) • 2x World Champion • mert Ő a LEGJOBB <3
FERNANDO ALONSO infos

Lauda: Alonso mindenkinél jobban kezeli a kényes helyzeteket

Niki Lauda szerint Sebastian Vettel sokat tanulhat Fernando Alonsótól, mert a kétszeres bajnok spanyol sokkal jobban boldogul a nehéz időkben, mint a 25 éves címvédő.
 
Az osztrákok háromszoros világelsője kifejtette, hogy egy nagyon kiélezett végkifejletre számít 2012-ben.
 

 

Az év elején favoritnak tartott Vettel jelenleg 42 pontos hátránnyal bír Alonsóhoz képest, de Lauda egy szoros küzdelemre számít a hátralévő kilenc futamon – melyben három csapat fog részt venni.
 
„A topcsapatok szorosan együtt vannak, és legutóbb a budapesti nagydíj is ezt mutatta. Ennélfogva feszültségre számítok, és remélem, hogy a Red Bull és a McLaren kiaknázza a potenciálját”- mondta a háromszoros bajnok az Österreich-nak.
 
Vettel idén nincs olyan kényelmes helyzetben, mint tavaly, mivel az RB8 közel sem olyan domináns gép. A német egyelőre csak egy futamot nyert idén, holott Alonso már három győzelemnél tart:
 
„Tavaly óriási előnye volt az autójával. Most minden versenyen szamárként kell harcolnia, és akkor a közelében maradhat. Így a stressz is egy magasabb szinten van”- jellemezte Vettel helyzetét Lauda.
 
„Van mit ellesnie Alonsótól. Kényes helyzetekben mindenkit felülmúl”- dicsérte a ferrarist.
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
FERNANDO

Fernando Alonso Diaz

 
vb 2012

1. Nico Rosberg 25 pont
2. Kevin Magnussen 18 pont
3. Jenson Button 15 pont
4. Fernando Alonso 12 pont
5. Valtteri Bottas 10 pont
6. Nico Hülkenberg 8 pont

 

1.

McLaren 33 pont
2. Mercedes 25 pont
3. Ferrari 18 pont
4. Williams 10 pont
5. Force India 9 pont
6. Toro Rosso 6 pont

 

 
KÖVETKEZŐ VERSENY //

Maláj-nagydíj: Március 30

2014 Formula 1 Petronas Malaysia Grand Prix

  • Körök száma: 56
  • Pálya hossz: 5,543 km
  • Alo legjobb eredménye: 1. hely (2005, 2007, 2012)
  • Alo tavalyi eredménye: kiesett
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Instagram

 
Ennyien voltatok az oldalon:
Indulás: 2006-06-20
 
Twitter
 

Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints    *****    Blog, Videojátékok, Szórakozás, Technika! Call of Duty: WWII és sok más!    *****    Légy te is egy Új Márka Elsõ tagjai között ahol Azonnali 28%haszonhoz juthatsz!Részletek:huncalifeandme@gmail.com    *****    Nyerj akár 1 millió forint értékû bitcoint. A játék ingyenes.    *****    Tudtátok, hogy a Csiga-biga gyerekdalban eredetileg szó sincs tûzrõl?    *****    LEGYÉL FARMASI TANÁCSADÓ VAGY VEZETÕ! OTTHONI MUNKA, MAGAS KERESETI LEHETÕSÉGGEL! HA MOST CSATLAKOZOL, MÉG NYERHETSZ IS!    *****    Mi mennyi 2018 - Árak, változások 2018 - minimálbér, családi pótlék, adókedvezmények 2018    *****    Légy te is a Farmasi csapaom tagja!!!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    A Dynasty és a TVD 8.évadából megismert színésznõ, Nathalie Kelley elsõ hazai rajongói lapja. KATT! KATT! KATT!    *****    WISE-VOGUE | SZISSZ ÉS KLAU BEAUTY-FASHION BLOGJA TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA // WISE-VOGUE    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    Karácsonyra AJÁNDÉKOZZ szeretteidnek, barátaidnak SZEMÉLYRE SZÓLÓ HOROSZKÓP ELEMZÉST 3 ÉVES ELÕREJELZÉSSEL!    *****    Szerinted melyik könyvet kellene elolvasnom? Melyik film érdemes arra, hogy megnézzem? - Mementoim.Blogspot.hu    *****    Születési horoszkóp + 3 év elõrejelzés + Felszálló holdcsomópont,Chiron, Lilith 2000 Ft. + ingyenes konzultáció. Most!    *****    Szerinted melyik könyvet kellene elolvasnom? Melyik film érdemes arra, hogy megnézzem? - Mementoim.Blogspot.hu    *****    Exkluzív Karácsonyi Ajándékok - Exkluzív Karácsonyi Ajándékok - Exkluzív Karácsonyi Ajándékok