Fernando Alonso (L) • 2x World Champion • mert Ő a LEGJOBB <3
FERNANDO ALONSO infos

A BBC listáján Alonso minden idők 10. legnagyobb F1-es versenyzője

A BBC az F1-es pilótákat minősítő profiljában minden idők 10. legnagyobb Formula-1-es versenyzőjének választotta az idei világbajnokság jelenlegi éllovasát, Fernando Alonsót.

 

 

Idén hat világbajnokot szerepel a királykategóriában, és ebből a különleges alkalomból a BBC F1-es stábja egy egész idényen át tartó lista összeállítását kezdte el, még a szezonnyitó, Ausztrál Nagydíjon. A minden idők legjobb 20 F1-es versenyzőjének listája minden egyes nagydíj előtt egy névvel bővül, és ebbe az előkelő társaságba a jelenlegi versenyzők közül eddig csak Lewis Hamilton került be tizenötödikként. (A lista a 20. helyről indult a szezonnyitó előtt, és a szezonzáró Brazil Nagydíj előtt tudhatjuk meg, hogy a BBC szerint ki minden idők legjobb Formula-1-es versenyzője.)

Még a Magyar Nagydíjat megelőzően, Fernando Alonso került fel a legjobbak közé, mégpedig az előkelő 10. helyen. A BBC honlapján Murray Walker értékelte a spanyol azon képességeit, melyek alapján a kétszeres világbajnok bekerülhetett ebbe az elit klubba.

Nincs túl sok olyan vetélytárs a jelenlegi mezőnyben, aki félelmetesebb és könyörtelenebb Fernando Alonsónál. Talán a legfélelmetesebb tulajdonsága - a sok közül -, hogy minden egyes nagydíjon képes a határokon autózni, és a lehető legjobbat kihozni bármilyen autóból. Ezen képességei ez idáig két világbajnoki címet, és 30 futamgyőzelmet hoztak Fernandónak, aki a futamgyőztesek örökranglistáján az előkelő ötödik helyet foglalja el, és aki talán sosem teljesített meggyőzőbben, mint ebben a szezonban.

Hiszen a Ferrari úgy kezdte a 2012-es idényt, hogy a legnagyobb jóindulattal is, csak az ötödik leggyorsabb autó volt az övék, és ha átlagot nézzük, akkor Alonso a kvalifikációk nyolcadik leggyorsabb pilótája volt. Ennek ellenére jelenleg vezeti a bajnokságot, és a mezőnyből egyedüliként eddig összesen háromszor állhatott a dobogó legfelső fokán, egy hihetetlenül kiélezett és szoros idényben.

Egy 2009-es interjúban Fernando nagyon szerényen nyilatkozott saját képességeiről a BBC-nek:

"Talán nem én vagyok a leggyorsabb versenyző, talán nem én vagyok a legtehetségesebb, és talán nem én dolgozom a legkeményebben, de nagyon következetes vagyok, és mindig az is leszek.”

Tény, hogy egy olyan versenyzőről van szó, aki egészen briliáns módon tud alkalmazkodni egy tökéletlen kocsihoz is, és intelligenciája, bátorsága mind olyan tényező, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy minden körülmények között gyors legyen. Apró szépséghibája talán annyi, hogy egy körön nem tudja átlépni a határokat, és bár itt is akadnak kivételek (pl 2011. Szingapúr), de nagy általánosságban nem olyan gyakran tündököl az időmérőkön, mint kortársai, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel, vagy éppen a múltból Ayrton Senna.  Ezt a hiányosságát azonban elképesztő teljesítményével képes kompenzálni a versenyeken.

Első bajnoki címét 2005-ben nyerte a Renault-val,  megelőzve Kimi Räikkönen gyorsabb, de jócskán megbízhatatlanabb McLarenjét. A következő évben a ferraris Michael Schumacherrel vívott nagy csatát a vb címért, és végül a szezonzáró Brazil Nagydíjon mindenidők legfiatalabb kétszeres világbajnokaként ünnepelte a széria.

Alonso 2003-ban, Jenson Button helyére érkezett a Renault-hoz, és akkor sok szakmabeli bírálta ezt a cserét, annak ellenére, hogy a nem éppen versenyképes Minardival  - debütáló évében, 2001-ben - a spanyol többször is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Első Formula-1-es győzelmével (2003-Hungaroring) azonban gyorsan elhallgatatta a kritikusokat, és minden kétséget kizáróan bebizonyította rátermettségét.

Azonban már a sikeres renault-s években is voltak jelek, melyek azt mutatták, hogy Alonso egyetlen hibája talán annyi, hogy nehezen viseli és nem tudja kezelni, ha csapattársa legyőzi. Mindez 2007-ben valós probléma lett a McLarennél, ahol az újonc Lewis Hamilton rögtön bizonyította, hogy legalább annyira gyors, mint a kétszeres világbajnok. A házon belüli párbaj feszültségeket generált, miközben a spanyol klasszis úgy érezte, hogy a csapat jobban támogatja a fiatal brit versenyzőt. A szoros küzdelem végül az egyéni világbajnoki címbe került, hiszen a ferraris Kimi Räikkönent csapattársa, Felipe Massa a szezonzárón hozzásegítette a győzelemhez, így egy pont különbséggel a finn vitte el a trófeát. A McLaren csak úgy nyerhetett volna, ha a hajrában egy pilótára épít, és Alonso természetesen úgy vélte, hogy tapasztalatlan kollégája mellett neki kell lennie az első számú versenyzőnek.

A hároméves mclarenes szerződésből végül csak egy szezon lett, és bár Fernando tárgyalásokat folytatott a Red Bull-lal, végül mégis úgy alakult, hogy visszatért egykori csapatához, a Renault-hoz, és itt várta ki, hogy megüresedjen számára egy hely a Ferrarinál. Ha akkor a Red Bull mellett dönt, talán 2009-ben, 2010-ben és 2011-ben is bajnok lehetett volna, mindezt azonban már sosem tudjuk meg. Az viszont biztos, hogy a spanyol temperamentumos, dinamikus, büszke és határozott természete leginkább a Ferrarihoz passzol, és eredményei egyértelműen tükrözik, hogy Maranellóban otthonra talált.

A BBC listája 11. nagydíjat követően:

10. Fernando Alonso

11. Alberto Ascari

12. Gilles Villeneuve

13. Nigel Mansell

14. Mika Häikkinen

15. Lewis Hamilton

16. Nelson Piquet

17. Emerson Fittipaldi

18. Jack Brabham

19. Graham Hill

20. Jochen Rindt

 

Még nincs hozzászólás.
 
FERNANDO

Fernando Alonso Diaz

 
vb 2012

1. Nico Rosberg 25 pont
2. Kevin Magnussen 18 pont
3. Jenson Button 15 pont
4. Fernando Alonso 12 pont
5. Valtteri Bottas 10 pont
6. Nico Hülkenberg 8 pont

 

1.

McLaren 33 pont
2. Mercedes 25 pont
3. Ferrari 18 pont
4. Williams 10 pont
5. Force India 9 pont
6. Toro Rosso 6 pont

 

 
KÖVETKEZŐ VERSENY //

Maláj-nagydíj: Március 30

2014 Formula 1 Petronas Malaysia Grand Prix

  • Körök száma: 56
  • Pálya hossz: 5,543 km
  • Alo legjobb eredménye: 1. hely (2005, 2007, 2012)
  • Alo tavalyi eredménye: kiesett
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Instagram

 
Ennyien voltatok az oldalon:
Indulás: 2006-06-20
 
Twitter
 

Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Naptár,Design!    *****    INGYENES HOROSZKÓP ELEMZÉS, ASZTROLÓGIA OKTATÁS! CSAK REGISZTRÁLNOD KELL!    *****    Re-Startoltunk! Egy SZEREPJÁTÉK, amelybe bármikor becsatlakozhatsz! Légy te is H&#245;s! H&#245;sregék RPG    *****    Erdõszéli tudósítónk jelenti: Marculábi cica éjszakai felfedezõútra indult! Gyertek ti is! Részletek a Mesetárban!    *****    Születési horoszkóp 1000 Ft. 3 év elõrejelzés 1000 Ft. Párkapcsolati elemzés 1000 Ft. Óriási nyári akció csak nálam!!!    *****    Lore rajzai &#9830;Lore rajzai &#9830;Lore rajzai &#9830;Lore rajzai &#9830;Lore rajzai &#9830;Lore rajzai &#9830;Lore rajzai &#9830;Lore rajzai &#9830;Lore rajzai &#9830;Lor    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Re-Startoltunk! Egy SZEREPJÁTÉK, amelybe bármikor becsatlakozhatsz! Légy te is Hõs! Hõsregék RPG    *****    Filmek itt!    *****    Ha szeretsz filmet nézni klikk ide! Klikk klikk    *****    "Revealing the truth is like setting a match on fire. It can bring light or set your world on fire." | PROJECT D.C.    *****    Megújult külsõvel vár Magyarország egyetlen Olicity rajongói lapja! Mindennap friss hírek a sorozatról és a párosról!    *****    Készítsd el saját horoszkópod ingyen,csak kattints!Fantasztikus akciók a fõoldalon,ezt nem szabad kihagyni! Látogas meg!    *****    BLOG, STORYK, KRITIKÁK, BESZÁMOLÓK, KEDVENCEK, DIVAT, SZÉPSÉGÁPOLÁS, LAKBERENDEZÉS, MINDEN AMI EGY BLOGRA KELL!    *****    Nyári akció,minden horoszkóp megrendelés 1000 Ft. Rendelj most szeretteidnek ajándék horoszkópot.Várlak az oldalamon!    *****    Gréti. 23. ExmisszusGyakornok. Jégkorong. Ottawa Senators. Jean-GabrielPageau. ErikKarlsson. Írás. Olvasás. Blog. (:    *****    Azt mondják, hogy amikor egy fõnix meghal, a hamvaiból egy sokkal szebb, sokkal erõsebb madár születik&#8230;    *****    Fantasztikus nyári akció,minden horoszkóp megrendelés 1000 Ft. Rendelj most szeretteidnek ajándékot.Várlak az oldalamon!    *****    "Revealing the truth is like setting a match on fire. It can bring light or set your world on fire." | PROJECT D.C.    *****    #forpony#forpony #forpony #forpony #forpony #forpony #forpony #forpony #forpony #forpony